Fonyódi gyerekek ismerkedhettek a természet szépségeivel Botfán

Zalaegerszegi Televízió, Híradó, 2014. május 29.

A virtuális ismeretek helyett személyesen csodálkozhatnak rá kisiskolások a természet érdekességeire Zalaegerszeg botfai városrészén. Az erdei iskolában a gyerekek a csillagászat és a madárvilág csodái mellett éjszakai bátorságtúrán is belekóstolhattak a táj különlegességeibe.

Egy fiatal feketerigó repült a gyerekek és segítőik által kihelyezett csapdába. A diákok számára igazi élmény az, ha testközelből láthatnak vadon élő állatokat, nagyon figyeltek akkor is, amikor közösen meggyűrűzték a madarat.

A gyerekek érdeklődése őszinte volt, amit az is igazolt, hogy a nap minden mozzanatát vissza tudták idézni.
Az énekesmadár után egy ragadozót is megismerhettek a fonyódi diákok.

A gyerekek a macskabagolyról megtudhatták, hogy a zsákmányt elsősorban a füleivel célozza be, és hogy jóval nagyobbnak látszik a valódi méreténél. Apró teste csak a tollai miatt tűnik nagynak.

A cél érdekében a héten kincskereső és éjszakai bátorságtúrára is elvitték a gyerekeket, de a csillagos ég érdekességeit is megmutatták nekik.

ZTV Híradó

Audio-video: 

Fonyódi gyerekek ismerkedhettek a természet szépségeivel Botfán