A hagyományokért

Zalai Hírlap, 2008. április 1.

Ifi Világfa címmel hagyományőrző napra várták szombaton az érdeklődőket a Zalai Civil Ház munkatársai. A programnak a Hűvös-kastély adott otthont.

Odabenn gyöngyfűzéssel foglalatoskodtak a fiatalok, a kastély előtt, az asztaloknál áldos főzéséhez készülődtek a résztvevők, odébb fazekas segítségével ténykedhettek az ifjak. Ottjártunkkor az egerszegi Gergely Cintia éppen egy tálat formált.

- Egyszer már korongoztam, tetszett - árulta el Cintia. Hozzátette, nem zavarja, hogy nyakig koszos lesz munka közben. - Az a jó benne, hogy maszatos az ember...

Idővel megérkeztek a fővárosi Ősi Tűz Egyesület tagjai, akik középkori európai harci bemutatóval rukkoltak elő, de rovásírás, karikásostor-csattogtatás, az egerszegi Sólyom Íjászegyesület bemutatója is szerepelt a programban.

- A Zalai Civil Ház Világfa című programja keretében három éve tartanak előadásokat néprajzkutatók, művészettörténészek - említette Horváth Rita, a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület alelnöke. - Mivel népszerű a sorozat, úgy gondoltuk, a gyerekeknek, ifjaknak is szervezünk egy hagyományőrző napot.

Péter Gyöngyi